Real Gamers – Bligewateri Kincskeresés

Ahoy matrózok és matrózinák! Tengerre, mert augusztus első napján valami olyasmit mutatunk, amitől leesik az állatok!

Bizony, visszatért a Real Gamers, eszeveszett tempóval szeljük a habokat, hogy kiköthessünk már valami Szigeten… (Az Easter Egg-ért bocsi 😀 ) Most valami olyan újdonságot vehettek a látcsövetek alá, ami minden tekintetben egyedi a Közösség életében.
Elsősorban azért, mert egy teljesen nyitott, kötöttség mentes bajnokságra invitálunk titeket. Teljesen nyitott, mint a Nagykékség, amin robog előre zászlóshajónk.  Másodsorban azért, mert a szokásos körülményeket biztosítjuk, de most nem kell magatokkal hozni a gépeteket, ha egy ki LoL-ra vágytok! Jöhettek csapatostól, vagy egyéniben, játszani, vagy csak nézelődni, eltölteni  velünk pár  órát a vízen.
Mindemellett persze tárgynyereményekre is számíthattok, tehát innen sem fogtok üres kézzel távozni… Ja, és a leglényegesebbet majd’ el  is felejtettem: Ingyenes. Nem kicsit, nagyon. Bizony, ezt most Közösség találkozó jelleggel szervezzük, megmutathatjátok, hogy mennyire érdekel titeket a  Real Gamers tevékenysége.

Megkapjátok tehát a tőlünk megszokott minőségi szórakozást. Közben talán csurran-cseppen néhány információ  az év további részéről nektek is, ha elég rumot itattok velünk.
A kapitány kérésére közhírré tétetik:  Külön bajnokságot ugyan nem tudunk rendezni, de díjazni fogjuk azon bátor kalózokat, aki felmerik venni tengerjáró öltözetüket.

A részletek pedig:

Helyszíni programlehetőségeink:
– 5v5 ARAM verseny az új pályán (a Real Gamers Közösség által biztosított 10 db számítógépen)
konzolos játéklehetőség és minibajnokságok
– “Treasure Island” kincskeresős event
– kérdezz-felelek nyereményjátékok szervezése
– kötetlen beszélgetés, ismerkedés a közösség tagjaival
óriáskivetítőn szurkolási lehetőség

Helyszín: Hunyadi Inkubátorház

Az eseményt pedig checkolhatjátok a facebookon: Bilgewateri Kincskeresés

Bligewater_settlement

Magáról a Bilgewater-ről is olvashattok pár sort:

Egy nyüzsgő kikötő, ahol gazdagság születik és vágyak törnek össze egy ágyú villanásában vagy egy kard suhogásában. Az igazságszolgáltatás, adósság, zaklatás elől menekülőknek egy új élet kezdete lehet. De az óvatlanokra árnyékok leselkednek, ugyanis Bilgewaterben minden megvehető.
Ezen a helyen minden sorsnak ára van.”

Bilgewater egy törvény nélküli városállam, melyet 129 évvel a Liga létrejötte előtt alapítottak, szeptember 19-én. Kikötőváros lévén hosszú évek alatt egyre inkább nőtt a befolyása Valoran felett. Ám ahol van tengeri kereskedelem, ott vannak kalózok is, így rövid időn belül az ő menedékhelyük lett, innen indultak portyáikra.

Bilgewaterben él Fizz, a halszerű lény, akit a mérhetetlen kíváncsiság vezetett a városba. Az emberek üldözték, de miután megmentette a kikötőt egy sárkánycápa támadásától, kivívta a hálájukat és tiszteletüket, így Bilgewaterben maradt.

Nautilus, a vasruhába zárt titán is itt élt, mielőtt meghalt, és most bosszúra éhezve keresi azokat, akik felelősek elveszített életéért.

A kikötőváros a hazája Gangplanknak és Miss Fortune-nak is, akik amellett, hogy fáradhatatlanul küzdenek Bilgewater népének egyesítésén és egy erős, független ország létrehozásán, minden évben megmérkőznek egymással a GrugMug Grog Slog grogivó versenyen.

Itt született Graves is, a zsivány, aki egy fogadó mögött hagytak, és hányattatott gyermekkorának következtében útja egyenesen vezetett az alvilág felé. Egy zűrös ügye után egykori cinkostársa, Twisted Fate egy kecsegtető ajánlat reményében ellene fordult, ezzel Zaun legbrutálisabb börtönébe juttatva Gravest. Graves túlélte ezeket az éveket, de bosszút fogadott.

Úgy tűnik, az elégtétel ideje elérkezett, ugyanis Twisted Fate-nek Bilgewaterban akadt munkája, Graves pedig már várja a Végzettel a vállán.

A Bilgewater: Lángoló tenger esemény kettőjük újbóli találkozásáról szól, persze feltűnik a színen Gangplank és Miss Fortune is, hogy megvédjék a város nyugalmát.

Az event a Mészárhíd ARAM térképen játszódik, mely az esemény idejére leváltja az Ordító szakadékot. A játék felvonásokra osztott, minden felvonásban eldöntheted, hogy melyik bajnokkal akarod végigvinni az aktuális történetet. Miután választottál, a feladatod a megadott célok teljesítése, sorrendben (az első feladat teljesítése előtt nem tudod elkezdeni a másodikat). A felvonások meghatározott időközönként érkeznek majd a játékba.

Az event során Bilgewater ihlette skinek, ward skinek és a város címerét tartalmazó ikon válnak megvásárolhatóvá, illetve különböző kedvezmények skincsomagok is várnak a rátok.

Gyertek el minél többen, szóljatok a kicsiknek és nagyoknak is, hiszen a rendezvény INGYENES!

Heroes of the Storm Béta Kulcs Nyereményjáték

Szeretnéd kipróbálni a Blizzard új MOBA-ját, de eddig még nem volt rá lehetőséged? Több helyen is próbálkoztál Heroes of the Storm béta kulcsot szerezni, de még nem volt szerencséd? Itt a remek alkalom, hogy a Real Gamers keretein belül is próbára tedd a szerencséd! A nyereményjáték részletei a tovább után olvashatók!

Read more

Real Gamers Szerkesztőségi Toborzás

Figyelem Kedves Olvasó! Igen hozzád szólok most, aki ott ülsz a gép előtt és ezeket a sorokat olvassa. Szeretnél csatlakozni a Real Gamers szervezői gárdájához? Szeretnéd aktívan kivenni a részed a közösségünk fejlődésében? Van naponta 20 perced és tudsz helyesen írni, valamint do you speak the basic english? Akkor TE vagy a mi emberünk!

Read more