GYIK

GYIK - GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK

RÓLUNK

Az esemény létrehozói a Tandofer csoport munkatársai, nevezetesen: Tóth László – ötletgazda és főszervező – a Tandofer Inkubátorház Kft. létesítményfelelőse, valamint Szöllősi Balázs – főszervező – a Tandofer Informatikai Kft. kreatív marketing- és reklámügyintézője.
A rendezvénysorozat ötlete valamikor 2013. év végén fogalmazódott meg. A cég, ahol jelenleg is főállásban dolgozunk, közel 20 éves informatikai múltra tekint vissza, ami nemrégiben egy újnak mondható innovációs- és inkubációs tevékenységgel bővült. Lényegében innen származik az alap elképzelés – ha már adva van egy kimagasló színvonalú, kulturált és minden tekintetben modern helyszín (a kecskeméti Hunyadi Inkubátorház), akkor miért ne lehetne összekapcsolni az informatikai téren szerzett tapasztalatokkal, mindezt pedig kiegészítve a szoftveres játékok iránti rajongással? A cégvezetésnek előterjesztett korai ötleteket hamarosan költség- és programtervezet váltotta fel, melyeket végül a megvalósítás követett. Így alakult ki az, hogy 2014. április 19-én és 20-án egy nyitórendezvény keretei között indíthattuk el a Real Gamers rendezvénysorozatot.
Leginkább 14-99 éves korig, hölgyek és urak számára egyaránt. Természetesen bárkit szívesen látunk, akinek érdeklődési körébe akár csak egy kicsit is beletartozik a videojátékos tevékenység, vagy csak kulturált környezetben, közösségi programokkal tarkított eseményeken szeretné jól érezni magát.
Akkor arra kérünk, hogy e-mailen keresztül vagy Facebook oldalunkon üzenj nekünk és mi a lehető legrövidebb időn belül felvesszük veled a kapcsolatot. Email címünk: info@realgamers.hu

ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK, SZABÁLYOK

Mindenkire – kivétel nélkül – érvényesek az általános magatartási normák és a kulturált viselkedés alapelveinek a betartása. Közösség révén nem csak saját magadért, hanem másokért és mások személyes tárgyaiért is felelsz, így fokozottan kérünk mindenkit, hogy legyen tekintettel a többi résztvevőre. Tudj alkalmazkodni! Továbbá a rendezvény idejére – legkésőbb a helyszínre érkezéskor – alá kell írnia mindenkinek egy úgynevezett felelősségvállalási nyilatkozatot, melyben az adott személy kijelenti, hogy a házszabályzatotelolvasta és tudomásul vette, a rá vonatkozó szabályokat betartja, valamint teljes anyagi és büntetőjogi felelősséget vállal tetteiért. Minden 18. életévét betöltött személy felelősségre vonható, 18 éves kor alatt pedig a szülői aláírás szükségeltetik. Ebben az esetben pedig a szülő lesz felelős gyermekének tetteiért.
Egyáltalán nem, sőt! Büszkén kijelenthetjük, hogy rendezvénysorozatunk immáron országos színvonalú esport eseménnyé duzzadt. Az évente legalább három alkalommal megrendezésre kerülő Real Gamers rendezvények az ország minden terültéről, valamint hazánk határain túlról is tárt karokkal várja a kedves érdeklődőket és versenyzőket.
Ez rendezvényenként változó. A Real Gamers Brotherhood elnevezésű, új rendezvénysorozatunkra pl. saját számítógépedet, monitorodat (opcionálisan), perifériákat és egyéb kiegészítőket, valamint saját játékaidat célszerű magaddal hoznod. Ezen felül kalkuláld bele, hogy a 24 órás időtartamra valamiből étkezned és innod is kell majd, szóval ne feledkezz meg a költőpénzről sem! 😉 A rendezvényről bővebben itt tájékozódhatsz: http://realgamers.hu/lan/ A nagy ESPORT rendezvényeinkre pedig általában TUP (Turn Up and Play), vagy BYOC (Bring Your Own Computer) rendszerben szervezünk bajnokságokat. Ez hétköznapi nyelven annyit tesz, hogy az adott játékos vagy a saját maga által hozott számítógépen versenyzik, vagy pedig a szervezők által biztosított gépen. Minden esetre érdemes még a biztosított gépeken is a saját, jól megszokott és kézreálló billentyűzeten, egeren, egérpadon játszani. 🙂 Látogatóként nagyon egyszerű a képlet: a kiszemelt időpontban el kell jönni a rendezvényre és minél több dolgot ki kell próbálni, minél több játék- és programlehetőségben részt kell venni. Látogatóinknak színpadi műsorokkal (sztárvendégekkel és fellépőkkel), érdekes előadásokkal, kiállított konzolokkal, virtuális valóság szimulátorral, akciókkal és sok egyéb más lehetőséggel kedveskedünk. 🙂
A Real Gamers ESPORT rendezvényekre általánosságban jellemző, hogy a: League of Legends, World of Tanks, Counter Strike: Global Offensive, Overwatch, Heroes of The Storm, Hearthstone, Rocket League... ...ha nem is díjazott versenyjátékként, de valamilyen formában biztosan előkerül.

JEGYÁRAK

A látogatói jegy elővételben (a rendezvény helyszínén: 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 1.) 1.000 Ft/db áron kapható. Míg a rendezvény napján és helyszínén, már 1.500 Ft-os darabáron lesz elérhető. Ezen kívül lehetőséged van szintén a rendezvény napján és helyszínén egy harmadik, ún. "támogatói" jegytípust is megvásárolnod, mellyel egyrészt támogatod a rendezvénysorozatot, másrészt pedig egy nagyon szuper és egyedi Real Gamers-es nyakpasszt és névtáblát vihetsz majd haza magaddal. 😉
Az ún. ESPORT jegyet, mellyel versenyezni tudsz, 6.000 Ft/db áron tudod megvásárolni előzetes regisztráció és banki átutalás útján. Kattints a "Jegyárak" menüpontra, ahol további részleteket tudhatsz meg, vagy jelentkezz közvetlenül a: https://realgamers.typeform.com/to/IIzPnC elérhetőségen keresztül.
A látogatói jeggyel tulajdonképpen az összes programlehetőségre jogosult vagy, a rendezvény teljes időtartama alatt. Szabadon kelhetsz- járhatsz, akár többször is visszajöhetsz aznap, ha valamit esetleg nem néztél volna elég alaposan meg. 🙂 Részt vehetsz a színpadi műsorokban, mini-bajnokságokban, kipróbálhatod a legújabb VR eszközöket, szimulátorszékeket, kiállított kiosk-okat, egyszóval MINDENT!
Esport jeggyel egy darab esport bajnokságon indulhastz. (vagy LoL, vagy WoT) Ezen kívül Te is ugyan úgy jogosult vagy az összes program- és játéklehetőségre, mint a látogatói jegyesek esetében: részt vehetsz színpadi műsorokban, mini-bajnokságokban, kipróbálhatod a legújabb VR eszközöket, szimulátorszékeket, kiállított kiosk-okat, egyszóval MINDENT!

HELYSZÍN

Kellően változatosak! A rendezvény időtartama alatt jól felszerelt, színvonalas büfé üzemel majd. Hideg- és meleg szendvicsek, hamburger, hot-dog, gyros, és egyéb ezekhez hasonló egyszerűbb ételek várják az odalátogatókat, ráadásul igen kedvező áron. Továbbá a helyszínen van étkező, így vendégeink kényelmes körülmények között el tudják fogyasztani a reggelit, ebédet, vagy éppen a vacsorát. A büfé non-stop üzemel!
Alkoholt, illetve kábítószert a rendezvény területére behozni, ott fogyasztani, valamint ittas és/vagy kábítószer által befolyásolt állapotban a rendezvény területén tartózkodni TILOS! Az intézményben TILOS a dohányzás! Dohányozni csak és kizárólag az arra kijelölt helyeken szabad! Az épületben, a teraszon, valamint az épület előtt és környékén hangoskodni, szemetelni TILOS!
Általánosságban elmondható, hogy Kecskemét belvárosában, hétvégén sehol nem kell parkolási díjat fizetni. Parkolni az Alföld áruház, a Malom Központ, vagy a Hírös Agóra környékén érdemes.
Rendezvényeink során elég sok hölgy megfordul a helyszínen, hiszen párjukat, ismerősüket, csapattársukat ki ne kísérné el egy ilyen igényes és sokoldalú rendezvényre? Nálunk lehetőség van “csajos” programokban is részt venni: táncos, mozgásérzékelős ritmusjátékok, Oculus Rift, csocsó, színpadi kvíz játékok és rengeteg más elfoglaltság várja az érdeklődő hölgyeket. Továbbá hostess lányok garantáltan lesznek a helyszínen, akik nem csak segítenek a regisztrációban, tájékozódásban és a rendezvény gördülékenyebb lebonyolításában, de igény szerint fotózkodni, akár ismerkedni is lehet velük. A cosplayes lányokról pedig nem is beszélve 🙂
LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK (HAMAROSAN...)

HÁZSZABÁLYZAT

FELELŐSSÉGVÁLLALÁSI NYILATKOZAT

PROGRAMTERV ÉS TÉRKÉP