Mortal Kombat X – Egy legenda méltó utódja

Mint azt tudhatjátok a Revolution rendezvényünkön, a konzolos bajnokságon kipróbálhatjátok magatokat a Mortal Kombat X-ben. Készítettünk is nektek egy gyors kis tesztet, hogy mit tud az utód.

Annyit előljáróban, hogy mi PC-n játszottunk, és bizony köztünk is van olyan megrögözött, elmebeteg, aki nem hajlandó kontrollert a kezébe venni. Illetve csak volt, mert a második perc játék után két idegösszeomlást és egy dühkitörést túlélve megragadta a joy-t és órákig el sem tudta engedni.
“Azta, ku… (na-na) kutya legyek, ha meg nem veszem!”
Avagy a klaviatúra használatát mindenki felejtse el, ez nem az a játék, amit lehetne vele játszani. Képtelenség. Tényleg.

Ugorjunk fejest a mély vízbe. Grafikailag tökéletes, bár izzasztotta is tesztgépünket rendesen. A fejlesztők 60 FPS-re optimalizálták, mi is tehát ezt kihozni az öreg vasból.

Az elsőre, ami, feltűnhet az az, hogy az első 3 játék pályáin verethetjük össze magunkat Kitana-val. Kicsit átdolgozva, kicsit interaktívabbá téve, de ugyan ott, ugyan annyi vérben tocsogva. Mert bizony abban nem szenved hiányt a MK X.

Ami mindenkit meglepett, hogy kaptunk egy kifejezetten pofás kis történetet is, ami szintén a kezdetek kezdetéhez vezet minket vissza. Mindemellett féltucatnyi játékmódot is kapunk. Az egyszerű, klasszikus Tower-módtól a brutális Survivor-ig mindent kipróbálhatunk mind a 31 játszható karakterrel. Nem is beszélve a megszámlálhatatlan mennyiségű min játékról… Eszméletlenül jó, szinte tökéletes lett!

Szinte… A NetherRealm-nál dolgozók mindent megtettek, de sajnos balanszírozni egyelőre nem sikerült a karakterek. Ettől van is egy kis kihívás a Mortal Kombat-ban.

Összességében azonban elmondhatjuk, hogy ez egy olyan folytatás lett, amit érdemes kipróbálni, és végigjátszani. Visszaadja a régi idők hangulatát, és egyenes beszippant minket abba a groteszk és véres univerzumba, ahol történetünk játszódik…

Persze májusban kicsit többet is jelent a jelentkezőknek. Akik nem tudják, hogy mit is nyerhetnek, azoknak erre tessék!

És persze a jelentkezéssel kapcsolatos kérdéseiteket is feltehetitek itt

Szólj hozzá!